A híveket büszkeséggel vegyes szomorúság töltötte el, mikor kiderült, hogy Gy.atya a Szent Jobb őrzője lett. A nagy-nagy megtiszteltetés, hogy kedvenc plébánosukat ilyen feladattal bízták meg ugyanis azzal járt, hogy Gy.atya végleg elhagyta a plébániát és a fővárosba költözött.
Gy.atya első napja a bazilikában a beavatásra való felkészüléssel telt. Miután elfoglalta szobáját, és kipakolta bőröndje tartalmát, rituális fürdőt kellett vennie. A 2x2 méteres kád körül fehér és zöld színű gyertyák égtek, melyek a megtisztulást és az akarat szabadságát jelképezték. A fürdővízben hét ország hét nevezetes gyógyfüvét áztatta hét szűz leány a megelőző 7 órában, mely segített Gy.atyának a lelki elmélyülésben. A tisztálkodás után szerény vacsora következett, mely fekete kenyérből, egy kis sajtból és vörösborból állt.
Pontban 23 órakor megkezdődött az új őrző beavatása, mely a legnagyobb titokban folyt, így nem áll rendelkezésre semmilyen információ azon kívül, hogy Gy.atya kapott egy több száz éves medált, amit azóta is mindig magánál hord. A szóbeszéd szerint, ha valaki a bazilika előtti tér közepén fejtetőre állítva a hold felé fordítja a medált, pontban éjfél előtt hat perccel, akkor az megmutatja a Szent Jobb ereklyetartójának kulcsának helyét, amit a
bazilika lépcsője alatti tárolókban helyeztek el a Szent Jobb Vérvonal Testvériség alapítótagjai.
Gy.atya immár harmadik hónapja él a bazilikában őrzőként. Remélem jól érzi magát, és feladatában kiteljesedhet. Sok sikert kívánok Neki.
A történet megírásában köszönet G-nek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.